Maradok egyben,
Összeforrottan,
Maradok félénken
Önmagam.
Nem kísértek meg senkit,
Nem hívok szeretetre,
Nem áldozom föl magam senkiért,
Csak Teérted, mint valami vallomás,
Hiszek benned, s hiszek a miért,
Tudom, s elfogadom, hogy vagy
Rád gondolok, s Téged hívlak.
Most egy pillanatra Teérted rugdos a táj,
Most nekünk egy percre csak Te maradtál.
Hátunkon valami rozsdás kereszttel,
Emlékezünk rád, arra, ki most ment el.
Elhallgat a csend.
Egy pillanatra maga elé mered,
S újra sírni kezd.
Csak Teérted süvít most a szellő,
Hát hogy szeretted a nyári
Viharokat.
Hát hogy untatott téged a tévé,
Hát hogy mondtad,
Inkább kapcsolj át.
Most viszont minden csak Érted hallgat.
Most egy pillanatra elhallgat minden,
Zuhog az eső, fúj a szél,
Senki másért,
Csak Teérted.